Sziasztok meghoztam az 5.-ik részt. Tudom, hogy már elég régóta nem volt rész, de tesztet írtunk és arra kellett készülnöm. Remélem ez a rész is tetszeni fog nektek. Komizni ér :)
-Mit képzelsz te magadról? Miért csinálod ezt Nora? Azt hittem barátok vagyunk!-kiabáltam egyre dühösebben. Christian csak furán nézett.
-Pontosan mi is a bajod?-annyira flegma volt Nora, hogy az hihetetlen.
-Hogy mi bajom van? Még kérdezed? Akkorát csalódtam benned, tudd meg. És te meg-tekintetem Christianra szegeztem-húzz a francba! Ezzel mérgesen otthagytam őket. Már semmihez nem volt kedvem. Végre örültem, hogy a héten eléggé eltudtam lazulni és csak este jött ki rajtam a magány, de most újból nagyon egyedül éreztem magam. Adam még hívott játszani, de már semmi kedvem nem volt a játékhoz, inkább otthagytam őket és a hajó elejébe mentem. A naplemente valami csodálatos volt, még soha nem láttam ilyen szépet.
Egy kicsit romantikus vagyok tudom, mert imádom nézni a csillagokat vagy a naplementét is. Gondolataimba merülve azt vettem észre, hogy valaki mellém állt, oldalra nézek és Christiant pillantom meg.
-Figyelj Lina nem tudom mi volt az a dolog előbb, de Nora semmit nem csinált, hogy így kéne vele viselkedned.
-Ahh...hagyjál Christian. Persze védd csak őt. Semmit se tudsz.
-Mit kéne tudnom?
-Már nem számit, nincs jelentősége. Csak annyit kérek, hogy hagyjál. De végleg.
-De miért? Nem értelek már, nem tudok rajtad kiigazodni.
-Még te nem értesz Christian? Ez vicces tudod. Egész héten azt sem tudtam, hogy mi bajod van. Egyszer közeledsz felém megakarsz csókolni, aztán máskor még köszönni sem vagy hajlandó és rám sem nézel. És még rajtam nem lehet kiigazodni...pfüü.
-Mintha rajtad kilehetne. Egész jól elvagyunk, de Adamnak mindig megkell minket zavarnia. Arra mit mondasz, hogy utánad megyek és te meg Adamot ölelgeted?
-Jajj akkor egész héten ez volt a bajod? Hmm? Te nem értesz semmit, igen őt öleltem, mert nem volt más. Igen bevallotta az érzéseit, de én visszautasítottam, mert én nem rá vágyom. Még neked áll feljebb? Ezt nem hiszem el, egyszer az életben megérthetnéd, hogy milyen nehéz nekem. Legalabb egyszer, érted!!!!!-már a sírás határán voltam. Már nem bírtam tovább elkezdtem sírni. Próbáltam nem zokogni, de nehezen ment. Nem is érdekelt, hogy Christian itt van, csak sírtam. Christian pedig elkezdte simogatni a vállamat, nagyon meglepett. Utána magához húzott és megölelt. Akkor pedig mégjobban elkezdtem sírni, mert olyan jó volt őt ölelni, végre velem volt. Amikor már megnyugodtam, észrevettem, hogy már majdnem sötét van. Húha jó sokáig sírhattam. Most már eléggé cikinek találtam Christian előtt a dolgot, de ha belegondolok, hogy ő tényleg olyan, mint amikor éjjel a fürdőben beszélgettünk, akkor nincs baj, mert az a Christian az ilyen dolgot megérti. De nem tudtam, mit mondhatnák, enyhén jeleztem neki, hogy szeretem? Vagy nem?
-Figyelj Christian, amit...
-Pszt...-vágott közbe a mondandónba.
Csak egy kicsit eltolt magától és mélyen a szemembe nézett. Fúh a lepkéim az égbe szöktek, hevesen vert a szívem. A jobb kezével megsimogatta az arcomat, aztán a hajamat is. Teljesen kirázott a hideg. Már tudtam, hogy a csók fog következni, de most nem akartam ellenkezni, épp ellenkezőleg minden porcikámmal azt kivántam, hogy csókoljon meg.
Lassan feljebb emelte a fejemet, a jobb kezével megfogta az arcomat, és szépen lassan közeledett. Pár másodpercre a szívem megállt, még levegőt sem mertem venni. Már csak pár centi választotta el az ajkainkat, ő egy kicsit megállt, de aztán közelebb hajolt és az ajkaink összeértek. Amit akkor éreztem, azt elmondani nem tudom. Az az érzés, ami akkor végig futott rajtam. Egyszerűen csak sodort az ár, nem is figyeltem arra, hogy mit csinálok. De aztán egy kicsit megilyedtem, amikor éreztem, hogy a nyelve bejutást kér. Egy kicsit ellenkeztem, de megengedtem. Óh istenem. Életem első rendes csókja fantasztikus volt. A nyelves csóknál féltem, hogy rosszul csinálom, de nem szóllt így reméltem nem volt gond. A fantasztikus csókunkat Nora szakította meg. Ki más?
-Khm...a kapitány mindenkit az ebédlőbe vár, pár perc múlva vacsora.
Gyorsan szétmentünk Christiannal, én zavaromban lesütöttem a szemem.
-Mindjárt megyünk-mondta Christian, bezzeg ő nem volt zavarban. Nem tudtam, hogy mit mondjak vagy, hogy mi legyen. Nagyon zavarban voltam, ezt Christian észre is vette.
-Most meg mivan?-nevetett fel.
-Seeem-miii-mondtam enyhén zavartan. Ő felröhögött és átkarolta a vállamat.
-Na gyere menjünk kajálni. És úgy mentünk átkarolkozva. Az ajtó előtt nem tudom miért, de kibújtam a karolásából. Nem szerettem volna így bemenni, megint fog látni minket Adam és akkor megint elkezdi majd a papolását nekem, inkább ezt elkerülöm.
-Bocsi Christian, de jobb így.
-Hát ez kész röhej, ha így akarod.
-De ne húzd fel magad, csak jobb így és kész.
-Ja persze megint jobb így oké. Mindig ez van. Ajhh Lina inkább hagyjál.
Kinyitotta nekem az ajtót és bementünk vacsorázni. Láttam Nora szúrós tekintetét, egész vacsora alatt azzal fürkészett. Elkaptam Christian tekintetét, de csak a szánalmat láttam rajta, amit felém tanúsított. Ezt megint jól elrontottam. Egyszer-kétszer bevillantak a képek a csókunkról, olyankor elmosolyodtam. Tuti, hogy Christiannak semmit sem jelentett. Vacsora után még folytattuk a bulit a fedélzeten. Én csak egy padra ültem le, a többiek pedig egész jól elvoltak. Christian Buddal csocsózott, ránéztem és rámosolyogtam. Ő csak elkapta a fejét. Ajhh tudtam, hogy mérges, de hogy ennyire. Egyszercsak nagy villám csapott bele a tengerbe, és eleredt az eső. Olyan váratlanul ért minket, az előbb még nagy nyári meleg volt. A sötétben még rosszabb volt az egész. Egyre jobban esett az eső, egyre nagyobbak lettek a hullámok, egyre jobban villámlott. Mivel én nagyon félek a villámlástól, bementem, de a többiek is jöttek, mivel a kapitány mindenkit beküldött.
-Gyerekek mindenki menjen a szobájába és próbáljon meg aludni. Nem számítottunk erre a viharra, főleg nem ekkorára. Nyugodjanak meg semmi baj nem lesz, kezeljük a dolgot. Ezzel a hajóval sokkal nagyobb viharokat éltünk meg. Jó éjszakát mindnekinek.
Szobáinkba mentük. Norához egy szót sem szóltam. Lefeküdtem, de hiába próbáltam meg elaludni nem ment. Nagyon megijedtem, mert a hullámok egyre nagyobbak lettek, az eső egyre jobban esett és valami nagy zajra is figyelmes lettem. Akkor már fel is ültem, Nora is felkelt.
-Hallottad ezt a nagy zajt? Mi lehetett?-kérdeztem Norát. Tudom megszegtem azt, hogy hozzá sem szólok, de muszáj volt.
-Fogalmam sincs, csak remélni tudom, hogy nincs valami baj.
-Én félek. Mi van ha valami történt és a hajóba beömlik a víz?
-Ne gondolj mindjárt ennyire rosszra, ha történt is valami ennyire rossz csak nem lehet.
Mind a ketten az ágyunkon ültünk és azért Nora arcán is láttam a félelmet. Egyszercsak Christian rontott be.
-Gyertek gyorsan. Öltözzetek fel, siessetek.
-Mi? Miért?-kérdeztem tehetetlenül.
-Mert azt mondtam. Kérlek ne ellenkezzetek csináljátok, amit mondok-láttam Christianon, hogy nagyon ideges így gondoltam tényleg nagy baj lehet.
Útközben is kérdezgettem, de nem válaszolt csak egyre idegesebben haladt. Az ebédlőbe értünk. A kapitány azonnal elkezdett hozzánk beszélni.
-Gyerekek azonnal szálljatok csónakokba. Baj van a hajót kisebb ütés érte, így a víz egyre jobban szivárog be a hajóba. Ti csónakkal elhagyjátok a hajót ugyanúgy mint a többi utas. Reggel majd egy másik hajó utánatok megy és felvesz titeket, az a lényeg, hogy mindig északra tartsatok majd Christian segít ebben nektek. Most nincs helye az idegességnek és a félelemnek, erősnek kell lenniük. Minden rendben lesz.
Mi csak bólogattunk. Azután Christian felé fordult.
-Fiam segíts nekik jó? Bízom benned. Csak észak felé haladjatok. Evezni tudsz menni fog ez neked.
Christian odaszaladt a kapitányhoz és szorosan megölelte. Láttam a többieken, hogy az álluk a földig ér, hiszen fogalmuk sem volt erről a dologról.
-A kapitány Christian apja?-kérdezte Adam-Ti tudtátok ezt?
A többiek mind a fejüket rázták én pedig lesütöttem a szemem.
-Nah nem mondod Lina? Te tudtad?-a többiek ámulattal néztek. Csak bólintottam egyet, és már inkább Christianra és a kapitányra figyeltem.
-Apa és veletek mi lesz itt a hajón? Értetek nem jön senki? Mi lesz most?
-Nyugodj meg, értünk is jönnek ugyanúgy mint értetek, de a biztonság kedvéért, mivel akármi történhet nektek elkell hagynotok a hajót. Rád bízom a többieket. De most már mennetek kell induljatok.
Christian mégegyszer szorosan megölelte a kapitányt és elindult a fedélzetre. Mi is követtük, de akkora vihar volt, hogy alig tudtunk a lábunkon megmaradni. Mi lesz velünk így a csónakban? Amikor megláttam a csónakunkat egy picivel elszállt a félelmem, mivel nem az az egyszerű hagyományos csónak volt, hanem olyan aminek van felfújható teteje is, így legalább nem ázunk meg. Christian segített beszállni a csónakba, utána pedig leengedtek minket. Annyira féltem a hullámok egyre nagyobbak voltak, féltem hogy felfordul a csónakunk és akkor végünk. Soha nem voltam még ilyen helyzetben, otthon akartam lenni. Christian evezett, de láttam, hogy nagyon nehezen megy neki is a hullámok miatt. Bud átvette a hejét, mert már 1 órája evezhetett. Nagyot villámlott és a csónakunkat bal felől egy óriási hullám bökte meg.
-ÁHHHH!!!-sikoltottam. Nagyon megijedtem.
-Jól vagy?-kérdezte Adam.
-Őszintén? Nem vagyok jól.
-Segíthetek valamiben?
-Köszi nem kell.
Christian rámnézett. Láttam rajta, hogy ő is eléggé ideges. Közelebb jött hozzám.
-Lina hadd segítsek legalább én.
-Öhm...oké-a tekintetem találkozott Adaméval. Nagyon dühös volt, az előbb neki nem engedtem, hogy segítsen most meg Christiannak megengedtem. Tudom, hogy rosszul esett neki, de most annyira ideges voltam, hogy csak azt akartam, hogy Christian mellettem legyen. Ő leült mellém és átkarolta a vállam, én pedig a fejemet a mellkasára hajtottam. Olyan biztonságot éreztem. Tudtam, hogy vele biztonságban vagyok és hálás voltam neki, amiért nem hozta fel a vitánkat ilyen helyzetben, hanem önzetlenül segített. Az utolsó momentum az volt, hogy Bud evez és én Christian mellkasán fekszem. Adam és Nora pedig beszélgetnek. Így nyomott el az álom. Hangos kiabálásra ébredtem.
-Normális vagy Adam!-felnéztem és Christiant láttam, ahogy ordít Adammal. Én meg már a földön feküdtem.
-Sajnálom, tényleg. Akkora volt a hullám nem bírtam megtartani, csak egy pillanatra nem figyeltem.
-Ez nem mencség Adam. Tudod most mit tettél? Mi lesz velünk? Nem tudunk így észak felé haladni!
-Mi történt?-kérdeztem, mert nem nagyon értettem.
-Hogy mi? Az, hogy Adam elengedte az evezőket így a tenger elsodorta őket.
-Lina nagyon sajnálom tényleg. Nem volt szándékos, csak egy pillanatra nem figyeltem.
-Óh istenem ez nem lehet igaz-itt már nem bírtam kijött belőlem a sírás. Az egész este, a sok idegesség most kijött rajtam. -Istenem most végünk van ugye?